A Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában a nagyböjti készülődés fontos része volt az a lelki nap, amelyet március 31-én rendeztek az intézményben.
A korábbiakhoz hasonlóan reggel nyolc órakor ez a kiemelt nap is ünnepi szentmisével kezdődött.
A szentmisét Árvai Ferenc atya az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója mutatta be. Nem volt véletlen, hogy az atya volt az iskola vendége. A szentmise alatt ugyanis nyolc olyan diák tette le a fogadalmát és nyert befogadást a karitaszos közösség junior csapatába, akik az elmúlt időszakban rászolgáltak és tanúbizonyságot is tettek elkötelezettségükről.
A délelőtt folyamán a gyermekeket osztályonként különböző tevékenységgel készültek a nagyheti és hésvéti napokra, ünnepre.
Leginkább a kézműveskedés kapott szerepet, de mindenkinek volt lehetősége a szentgyónás elvégzésére is.
A keresztút tizennégy állomását végig járva pedig nem csak felelevenítették Krisztus szenvedéstörténetét, de mindenhol dramatizálták is a diákok az eseményeket.
-
szerkesztő
-
Telefon: +36/30-395-4289
-
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.